Vajon mit lehet ajándékozni nagymamának, szülinapra, vagy egész egyszerűen csak úgy, ha mész hozzá egy kis cseresznyés sütire.

A nagymama, akinek mindig van ideje, ha Rólad van szó. Aki a leggyönyörűbbnek tart attól a pillanattól fogva, hogy megszülettél. Akivel mindig mindent meg tudsz beszélni, ha valami gondod, bajod van, és ha a kezed Rád teszi, azonnal jobban leszel. De lássuk, hogyan vélekednek a nagymamaságról az érintettek.

Azt mondják, hogy  nagyon vicces kettősséget lehet felfedezni. Egy újdonsült nagyi pl. így vélekedik:

 

A kis unokánkat szeretgetjük kezünkben, vagy éppen segíteni próbálunk gyermekünknek. Közben úgy gondoljuk, mivel már kineveltünk egy generációt sikeresen, s talán emlékeink a gyermekhez való hozzányúlásról és bánásmódról még nem merültek teljesen feledésbe, mégis azon izgulunk egy kicsit, hogy vajon jól csináljuk-e, és unokánk édesanyja is elégedett-e a nagyival. Eközben gyermekünk meg van győződve, hogy ellenőrizni jöttünk, minden rendben megy-e, ügyes-e… szóval a helyzet úgy válik komikussá, hogy nem is tudunk róla!

 

Tény, Hogy mi is gyermekként kezdtük, anyákká váltunk, s most, a nagymamasággal egy új dolgot kell megtanulnunk. Emlékeznünk kell, milyen volt „tejfölös szájúnak” lenni az anyaságban, apaságban, milyen volt, mikor kéretlen tanácsokat kaptunk, megjegyzéseket, amik nem estek éppen jól. Ugyanakkor milyen megnyugtató volt szüleink tapasztaltságára támaszkodni a nehéz időkben, váratlan helyzetekben!

 

Abban azonban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy emlékezni és felejteni is szükséges ahhoz, hogy szeretni tudjunk életünk minden szakaszában! Így aztán leendő és már nagymamik, nagyszülők, tárjátok ki szíveteket, és tanuljátok meg megélni ezt a fantasztikumot: az őszinte, feltétlen szeretetet utódaitok iránt!